A kutyák ősei dögöt ettek, vagy vadásztak maguknak. Ha több élelemhez jutottak, mint amit képesek voltak egyszerre megenni, akkor meg kellett találniuk a módját a fölösleg elraktározásának az ínséges időkre. A maradékot úgy próbálták megóvni, hogy földdel temették be.

A talaj hőmérséklete alacsonyabb, mint a levegőé, így az elásott étel hosszabb ideig friss maradt, a föld megvédte a legyektől, és más állatok sem találták meg.

Manapság a kutyák adagolva kapják az ételüket, így már nem kell tartalékolniuk. Ha mégis többlethez jutnak, ismét működésbe lép az ösztönük és elássák egy félreeső helyen, későbbi fogyasztásra.

Az én szukám a madártetemeket ássa el (sokszor kamikázét játszanak a veréb fiókák a fészekből és van, hogy 1-2 galamb se éli túl a kutyáknál tett látogatást), aminek nem igazán örülök, tekintve, hogy mennyi baktérium lehet bennük. A leányzó se boldog, amikor tépem ki a szájából a félig oszladozó galambot, de hát ennyi mozgás nekem is kell :)